Kedves Reménytelen!

Először is ne legyél reménytelen, mert a remény hal meg utóljára, tehát mindig veled kell hogy legyen! Legyél romantikus, mint eddig, mert kihaló emberfajt tartsz fennt így! Legyél aki vagy, kívánd azt, amit a lenti idézetben olvashatsz, és tudod, nem kell sok ember köréd, de azok Emberek legyenek!
Én tudom, hogy neked minden sikerülni fog majd az életedben, mert tudom, honnan kapaszkodtál vissza, és hogyan küzdöd meg a mindennapjaidat!

Aláírnám, de neveket ugye nem lehet:) de szerintem úgyis kitalálod!

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyét kívánok.
Hívó lámpa fényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

~Fekete István~

Kedves Gyermekem ...


Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni.

Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!


Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot , ne szakíts félbe, hallgass végig.

Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte. Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra.

Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal!

Megtanítottalak sok mindenre hogy egyél jókat, öltözködj szépen hogy hogyan nézz szembe az élettel.

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson és ha még sem sikerül megtennem, ne légy idegesés ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám.

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem.
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni...
nyújtsd a kezed ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.

És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni hogy meg akarok halni ne légy dühös egyszer ezt is meg fogod érteni.

Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem.

Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked.

Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok. Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél.

Segíts járnom segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel. Megfizetlek majd egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.


(a szerző ismeretlen, de bárki írta, csak anyuka vagy apuka lehetett)
Azért tettem ide be, mert ebben a blogban jóságot látok és szeretetet, és ennek nagyon örülök!

Pablo Casals: Te vagy a csoda

"Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük. "


Még egy idézet fiam, és mostmár hagyom a blogodat Te magadnak építeni, ide nem kellenek az anyukák!:) Ez már olyan el nem engedős dolog lenne...pedig pont elengedni kell tudni...vagyis egyszer megtanulni!